Oldalak

udv

2017. január 28., szombat

Edzés

Mostanában ez teszi ki a szabadidôm nagy részét és végre eljött az az idô is, hogy örömmel teszem. 
Természetesen elfáradok, de ha nem így lenne akkor nem használna.
Két hetente emelem az edzôteremben végzett mozgás intenzitását, hogy mire megszokná a szervezetem addigra nagyobb erôfeszítést kelljen kifejtenie.
Ami még nem megy úgy ahogy szeretném az az otthoni erôsítô edzès.
De azt is muszáj csinálni mert feszesedni kell és az a fránya zsír réteg a hasamon nagyon ragaszkodik.
De én vagyok az erôsebb és le fogom ôt gyôzni.
Mindenki képes elérni az álmait, természetesen én is.
Hosszú még az út elôttem de minden nappal közelebb vagyok hozzá.

2017. január 20., péntek

Fogyókúra

Újra, megint, ismêt.
Na kivêtelesen nem Újévi fogadalom, már elkezdtem szeptember végén- október elején.
És rendíthetetlenül azóta is csinálom.
Szerencsére látható eredménnyel.
Nem mondom, hogy könnyû volt elkezdeni de azt sem, hogy nagyon nehéz.
Egyszerûen csak fejben el kellett dönteni és nagyon akarni.
És a kezdeti sikerek egyre csak erôt adtak.
Elsô alkalmakkor 3x15 perc kardio gyakorlatot végeztem az edzôteremben amit úgy kifulladtam, hogy csak na.
Majd apránként emeltem a gyakorlatok hosszát és nehézségi fokozatát. 
Jelenleg 3x30 percet kardiozom heti 4x és a maradék 3 napon otthon vêgzek erôsítô gyakorlatokat és hullahopp karikázok. Megjött a kattanás szerencsére.
Azt mondom ezt csak így lehet, kicsit ôrülten. 
A kezdeti súlyomhoz képest 28 kg val szeretnék kevesebb lenni március vêgére. Jelenleg -16.5kg nál tartok.
A novemberi szabadságom után nehezen ment a vissza állás ez meg is látszik mert simán lehetnék már kevesebb 2-4 kg val.
De így most keményebben dolgozom.
Abban is biztos vagyok, hogy ha meglesz a -28kg nem leszek elégedett és hosszú iseig kell majd még feszeseítenem. De meg fogom csinálni.
Átalakítottam a táplálkozásomat, sokkal több vizet iszok, mint ezelôtt.
Nem akarom siettetni az idôt de kíváncsian várom a március végét.
Fotóval majd akkor jövök.

2017. január 4., szerda

Új év, új álmok, új élet, új kihívások-2017

2017 te nagyon várt év. Végre eljöttél!
Vágyakkal, reményekkel, tervekkel és célokkal telve vártalak és íme itt vagy.
Valamiért azt érzem te az én évem leszel!
Nagyon hosszú út áll még elôttünk, nagyon sok a tennivalónk de vêgre találkoztunk.
Nagyon az utunk elején járunk még, de szeretném neked megköszönni azt a nyugalmat amit máris elhoztál. 
Nem figyeltem az elsô lépéseidet tudatosan de biztos vagyok benne, hogy amint beléptél úgy áramlott szét bennem a nyugalom, a pozitivitás, az energia.
Sokan mondták, hogy a te éved más lesz. A változások éve. Minden ùjra indul és veled együtt ùj ùtra léphetek.
Ôszintén megvallva már a mûlt évben elkezdtem készülni rád és úgy érzem sikerült.
Pozitívan látom a dolgokat és tudom mindennek a jó oldalát nézni. Sok kitûzött célom van amiket szeretnêk mihamarabb elérni, de mégis arra kérlek ne siess! Élvezzük egymás társaságát. Arra kêrlek csak annyi rosszat tartogass a számomra ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az utamon járjak és ami a fejlôdésemet segíti. 
Szeretném ha megajándékoznál egészséggel, lelki fejlôdéssel,  kitartással, boldogsággal, tanulmánnyal, élményekkel, boldogsággal  ki nem mondott vágyakkal.
Rajta induljunk és vâgjunk neki a csodálatos ismeretlennek! 



2017

2016. október 9., vasárnap

Lustaság, fáradtság vagy csak a korral jár?

Nem vagyok meg 80 eves, sot 60 sem.
Bar sokszor erzem magam annyinak sajnos. Es azt is eszreveszem, hogy eltelt majdnem 8 ev amiota Angliaban elek. 
Sokkal tobb energiam volt meg akkor, mint most. Es hogy, hogy jottem erre ra?
Ugy, hogy visszautasitottam egy munkait egy eddig tokeletesnek hitt helyen.
A tortenet meg tavaly kezdodott amikor Leedsbe koltoztunk.
Kineztem a varos korul jo nehany hotelt es elkuldtem az oneletrajzomat. Kettobol be is hivtak interjura ugy, hogy nem tudtak eppen munkat ajanlani de akartak velem talalkozni mert tetszett nekik az oneletrajzom.
Idovel az egyikbol kerestek, itt dolgozom most. De a masik mindig ott volt az emlekezetemben es idonkent elotort, hogy ne feledkezzek meg rola. 
Nem is tettem. Huztam az idot iden marcius ota, hogy kuldok egy emailt nem -e szukseguk van valakire aki besegit nekik heti 1 neha 2 napban.
Aztan augusztusban megirtam megis mert nagyon szerettem volna ott dolgozni.
Jott is egy valasz, hogy hivjam fel oket. Beszelgettem a head housekeeperrel, hogy miert szeretnek ott dolgozni stb.
Emlekeztem arra tavalyrol, hogy majd nyilik a spa. Mondtak, hogy kicsit elhuzodott a dolog es majd csak aprilisban fog. Oktoberben irjak rajuk ujra. 
Aztan valtozott a dolog mert kaptam egy e mailt, hogy be tudnek e menni interjura a head hk val meg a HR managerrel.
Akartak latni majd 3 hetig semmi. Aztan behivtak egy probanapra. Nem tudtam viszont, hogy milyen poziciora.
Tetszett a hotel, fizikailag nem kell dolgozni, mint most neha kell viszont egesz nap nincs megallas. Nagy hotel, sok public area, meeting room stb.
Azt hittem nap vegen kiderul milyen pozicio es mennyi penz. Meg is kerdeztem, hogy lehet e tudni valamit az adatokrol de majd emaileznek.
Masnap hivott a hr manager es erdeklodott, hogy ereztem magam es tovabbra is szeretnek-e ott dolgozni.
Mondtam igen. De mikor kimondta az osdzeget akkor kicsit legorbult a szam, kerdeztem melyik pozicio amire nem valaszolt csak annyit, hogy number 2.
De tavalyrol emlekszem, hogy a penz a number 3 pozicioban volt annyi amennyit most nekem ajanlottak. Vagyis nekem adtak volna egy kicsivel tobbet ha azt nezik, hogy honnan jottem. 
Kertem egy kis gondolkodasi idot de mar akkor gondoltam, hogy nem lesz a valaszom. Barmennyire szeretnek ott dolgozni sajnos a penz is szamit.
Le is mondtam.
Par napra ra jott egy email, hogy azneztek a koltsegvetest es van egy masik ajanlatuk. 
40 ora helyett 45 ora es annyi penz amennyit most kapok. Huuu ez mar nem rosdz. De number3 pozicio. Amihez az ajanlott penz k...va jo, mert most head hk vagyok.
Es ha megnyilik a spa akkor lehetek number2.
Most jott az igazi agyalas.
Ket oldalt a ket hotel es ellen es meleete ervek.
Es vegul masodjara is nemet mondtam, amivel elvagtam a lehetoseget, hogy valaha ebben a szamomra csodas hotelban dolgozhassak.
De! 8 ev alatt vegigjartam a lepcsofokokat. Tenyleg annyira akarok ott dolgozni, hogy kepes vagyok vissza lepni 2 fokozatot? Mielott megnyilik a spa valoszinu rengeteg munka lesz vele. Tulorak a 9 ora tetejebe. Es azert hajtsak, hogy bebizonyitsam, hogy megerdemlem a helyettesi poziciot? 
Ugy dontottem nem hajtok. Itt elvagyok kenyelmesen es probalok inkabb nem mergelodni azon ami szervezetlen itt. 
Elfaradtam mar, hogy ujra bizonyitsak.
Es nem azert mert nem tudnam megcsinalni. Siman megtudnam. Mar otleteim is voltak amik oda nagyon jok lettek volna, ide meg felesleges. 
Ugyanazert a penzert maradok a kevesebb oraszamnal es a konyebb verzional. 
Es megprobalok nem gondolni arra a szep hotelra. 
Vagy megvarom amig a head housekeeper nyugdijba megy es majd ujra jelentkezem.😀😁

2016. szeptember 11., vasárnap

Kerty party

Sajnos az elet, ugy hozta, hogy koltozni kellett a tavasszal, viszont igy volt ok arra, hogy szervezzunk egy hazavato bulit.
Mar ugyis ideje volt, hogy meglatogassanak a southamptoni ismerosok. 
Vegul nem tudott mindenki reszt venni de igy is osszejottunk 11-en.
Az eso esett kicsit de ennek ellenere nagyon jo volt a hangulat. 
Ez koszonheto a jo tarsasagnak es a nem keves alkoholnak ami elfogyott. 
En aki alig iszik neha neha valamit most jol bepalinkazott. Az elmult 10 evben nem ittam ennyit, de az elkovetkezendo 10 evben sem fogok. Masnap es harmadnap is fajt a fejem.
De tul koran is kezdtuk az ivaszatot, mivel  eloszor volt egy bbq es kesobb a bogracs gulyas. Peti mar bepacolta a hust csutortok este, es penteken megcsinaltuk a kis nyarsakat. A suti is elkeszult penteken, a pogacsa is kisult.
Amit lehetett elokeszitettunk. 

Meseljenek a kepek:

















2016. augusztus 6., szombat

90.Születésnap

Eljott ez a nap is, hogy szeretett nagypapank betoltse a 90. eletevet. 
Nekem es neki egy napon van a szuletesnapunk csak jo par ev elteressel.
Honapokkal a nagy nap elott mar elkezdtunk szervezni egy meglepetes osszejovetelt neki. A szervezes nagy resze a noveremre maradt. En csak az otleteket adtam neki. 😁
Melinda telefonalta vegig a rokonsagot, uzenetben ertesitette a fiatalabbakat es szervezte le az ettermet es a tortat. 
Aztan vegul nem lett szaz szazalekban meglepetes mert par hettel a nagy nap eljovetele elott a kis oreg nagyapank elo allt azzal az otlettel, hogy o arra gondolt ne fozocskezzunk hanem menjunk el abba az etterembe ahova szoktunk. Bumm.
Felsorolta a neveket, hogy kikre gondolt.
Gyerekei, unokai. 
Persze ekkor mar minden le volt szervezve, es meg a testverei is meg lettek hivva.
A ket occse el tudott jonni de a huga nem. 
Bar igy is volt meglepetes es siras. 
Jol sikerult a " buli". 
Az etterem utan meg atmentunk anyuhoz es ott volt meg beszelgetes, falatozgatas es iszogatas. 
A polgarmesteri hivatalbol is jottek felkoszonteni. Egy csokor viraggal es egy emleklappal a miniszterelnok alairasaval. 
A helyi ujsagban is benne lesz egy cikk erejeig. 
Boldog szuletesnapot, kivanjuk, hogy igy unnepeljunk meg 10 ev mulva is.